A+ A A-
csütörtök, 10 október 2013 23:26

Az „Educate Slovakia“ projekt a komáromi Ipariban

Írta:  Ing. Pisoň Erika
Az „Educate Slovakia“ projekt a komáromi Ipariban Az „Educate Slovakia“ projekt a komáromi Ipariban

Iskolánkban október első hetében nem szokványos módon zajlottak az angolórák. Az AIESEC Bratislava „Educate Slovakia“ projektjének keretén belül négy külföldi egyetemista – Rodrigo és Denis Brazíliából, Roxana Romániából és Simona Bulgáriából- érkezett iskolánkba.

Diákjaink nagy lelkesedéssel fogadták a vendégeket az órákon, ahol az országok kultúrájáról, szokásaikról, a fiatalokról, az iskolarendszerek közötti különbségekről, az utazásról cseréltek tapasztalatokat, és tudtak meg érdekes dolgokat.

Az órákon az angol nem, mint kötelező tananyag volt jelen, hanem mint élő, valós nyelv, amely elengedhetetlen kommunikációs eszköz a mai globalizálódó világban.

A tanítási órákon kívül a délutánok folyamán is sikerült közös programokat szervezni. Diákjaink együtt fociztak a brazil fiúkkal, bemutatták a város történelmét, megismertették velük nevezetességeinket és hagyományainkat. Igazi vendéglátóként teljesítettek, így a hét folyamán ismeretségek és barátságok szövődtek.

  • 01
  • 02
  • 03
  • 04
Megjelent: 2432 alkalommal
« Augusztus 2019 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Kapcsolati Információk

Stredná priemyselná škola strojnícka a elektrotechnická - Gépipari és Elektrotechnikai Szakközépiskola, Petőfiho 2, Komárno

Petőfiho 2, Komárno 945 50

Tel.: +421 35 7731 439

Fax: +421 35 7731 493

http://www.spskn.sk/

https://www.facebook.com/spskn.komarno

Bejelentkezés