1. Kérem, mutatkozzon be pár mondatban!
Komáromban születtem, 2000-ben érettségiztem az Ipariban, majd 2006-ban végeztem Nagyszombatban a Szlovák Műszaki Egyetemen. Ezt követően 7 évet dolgoztam Ógyallán a Kenzel kerékpárgyárban. Jelenleg Komáromban dolgozom az InterCad vállalkozásnál, hajótervező mérnökként. 2005-ben és 2013-ban Vámbéry Ármin nyomában eltekertem Közép-Ázsiába. Kerékpáros útjaimról könyveket írtam (A biciklis dervis, A harmadik út). Mostanában két fiammal, lányommal és a feleségemmel tekerek. Szabadidőmben városi képviselőként tevékenykedem a komáromiakért.
2. Hogyan volt kapcsolatban az Iparival és milyen útravalót kapott Ön az iskolától?
Az Iparival 4+2 évet voltam kapcsolatban. Az egyetem első két éve ugyanis Komáromban kezdődött, és csak ezután kerültem Nagyszombatba. Ennek nagy előnye volt, hogy továbbra is a régi tanárok tanítottak az Ipari falai között, de ekkor már baráti kapcsolatot ápolva velünk. Ez alatt a 6 év alatt megismerkedtem a fémmegmunkálás részleteivel és a gépészet egyes szakterületeivel. A Komáromban szerzett műszaki ismereteimet és gyakorlati tapasztalataimat a nagyszombati tanáraim már csak némileg tudták mélyíteni.
3. Ki volt a kedvenc tanára? Miért?
Kedvenc tanáraim közé tartoztak Vetter János és Pinke Péter tanár urak. Jánossal az érettségire készülve konzultáltam többet, és nagyon segítőkész, korrekt embert ismertem meg személyében. Gondolkodásának logikája a mechanika törvényeihez hasonlóan pontosan követhető volt. Péter anyagtechnológiára tanított az Ipariban és az egyetem első éveiben is. Választékos nyelvezetével és finomra hangolt humorával mindig élvezetessé varázsolta az órákat.
4. Mi volt a kedvenc tantárgya?
A műhelygyakorlatok voltak a kedvenc óráim, ahol a teória hirtelen érthetővé vált. Azt gondolom ez az Ipari igazi erőssége. Mai napig nem szeretem a száraz elméletet. Szerintem a földrajzot és történelmet is csak utazással lehet megérteni. Ugyanez a helyzet a hegesztéssel, marással, esztergályozással vagy a kovácsolással is. Ha egyszer valamit a diák kipróbál, rögtön helyére kerülnek fejében a kifejezések és az összefüggések. Sok élményem kapcsolódik a műhelyórákhoz, ahol a tanárok gyakran engedtek bennünket kibontakozni, főleg amikor elhagyták a műhelyt.
5. Mi a kedvenc iparis emléke?
A sok élmény közül nem is tudom melyiket említsem, hiszen itt, az Ipariban, lett belőlem felnőtt korú ember. 20 év távlatából bennem csak a jó maradt meg. Talán a csínytevések közül idéznék fel egyet. Volt az osztályunkban egy szokás, úgy hívtuk „operálás”. Ilyenkor kiválasztottunk egy osztálytársunkat, akit felfektettünk (finoman fogalmazok) egy padra, és anélkül, hogy ellenkezett volna (esküszöm, hagyta magát), összerajzoltuk a hasát. Rám csak egyszer került sor, pont egy őszi mezőgazdasági brigád után. Az osztálytársaim ezúttal úgy döntöttek, hogy a brigádról magunkkal hozott óriási répával fognak a hasamra rajzolni. Ennek a jelenetnek a közepébe toppant be az iskola igazgatója, aki azonnal az irodájába kéretett bennünket. Szóbeli igazgatói megrovással zártuk az ügyet. Ma már ez is a kedvenc történetek kategóriába sorolódik.
6. Miért volt jó iparistának lenni?
Hozzám hasonlóan fiúk jártak a gépész évfolyamunkba. Nem voltak nagy különbségek a szülői háttérben és a neveltetésben sem. Épp ezért nagyon jó barátságok köttettek, amelyek mind a mai napig megmaradtak. Nem volt széthúzás és klikkesedés. Pont ellenkezőleg, ha kellett mindig össze tudtunk zárni. Ezeket az erényeket ma még többre becsülöm.
7. Kinek tegyük fel következőként a fenti kérdéseket?
Maradjunk a sport vonalán. Szeretném felkérni Szayka Róbertet, aki a kempo küzdősport kiemelkedő egyénisége. Robi sokat tett a kempo megismertetéséért, szlovákiai meghonosításáért, és nem utolsó sorban a sportág világbajnoka is.